Szerdai, 3Téma című műsorunk vendége, Virányi István, a közüzemi kft. főmérnöke volt. Ő a városban folyó ivóvízminőség-javító beruházásról adott tájékoztatást. A szakember arra a kérdésre, hogy a lakosság mit fog észrevenni a beruházás kapcsán, úgy válaszolt, magában a konkrét ivóvíz szolgáltatásban jelentős változásra nem kell számítani. Azonban elmondta, a kétmilliárdos beruházás amortizációs költségei, illetve az üzemeltetési árak beépülnek a vízdíjakba, ami előreláthatólag tíz százalék körüli emelkedést jelent majd.
Daróczi László a Gyulai Közüzemi Kft. vezetője ezzel kapcsolatban csütörtökön úgy reagált, az árakat két éve már nem az önkormányzat, hanem az állam határozza meg, az amortizáció pedig csak a saját beruházásokra vonatkozik, ezért ez nem fog jelentkezni az árban.
– Ennek a bizonyos ivóvízminőség-javító programnak a kétmilliárdos beruházási összege nem képez költségelemet, azaz nem épül be a díjba. A díjban csak azok a költségelemek szerepelnek, amelyek a tényleges működési és üzemelési költséggel kapcsolatosak – hangsúlyozta a cég vezetője.
A Daróczi László által elmondottak alapján tehát úgy tűnik, nem lesz tavasszal Gyulán vízdíjemelés.