A nyolcadik minutumban megszületett az első komolyabb szegedi helyzet, mikor Zabari 20 méterről bombázott a kapu irányába. A tizennegyedik percben Kertész kapott egy távolról érkező passzt, majd a kapu irányába törő Balázs elé készítette a labdát, aki higgadtan, bal lábbal Belecan mellett helyezte el a kapuban a játékszert. A 16. minutumban a hazaiak csapatkapitánya Germán Tamás szorult ápolásra, miután Juhásztól próbálta visszaszerezni a labdát.
A pillanatnyi emberelőnyt kihasználva a 21. percben több emberen végigmenő passzokat követően a jobb szélről Balázs helyezte a labdát a kapu elé, majd a lendületből érkező Király lőtt Belecan mellett a kapuba. Ezzel a találattal már két gólos előnyt szerzett a Békéscsaba.
Germán Tamás nem tudta folytatni a mérkőzést. Nyilas Elek Oláh Gergőt cserélte be a csapatkapitány helyére. A 36. minutumban egy hazai szögletet követően Markovic Slobodan előtt nyílt esély a szépítésre, de nem találta meg a fejét a játékszer. A 43. percben Zabari passzolt Oláh Lórántnak aki a vendégek csapatkapitányát, Balogot találta el, aki így megakadályozta a kicsit sem veszélytelen lövést.
Az első félidőben lefújását követően két gólos hátránnyal vonulhatott egy rövid pihenőre a a hazai együttes. (azért nem azt írom, hogy a vendég csapat vonulhatott két gólos előnnyel, mert a szegediek vannak meg közelről, ahogy mennek le a pályáról)
A második félidőt offenzív játékkal kezdte a szegedi együttes. A 48. percben Mészáros távoli szabadrúgását Pósernek kellett kiöklöznie a tizenhatos területéről. A 78. percben a szegediek nagy bánatára megszületett a harmadik békéscsabai találat. Kertész, Hegedűs lábai között juttatta el a játékszert Királynak. A jobb szélen érkező Birtalan átvette a labdát, majd laposan, a kapufa mellett a szegediek kapujába juttatta azt. A hátralévő időben a szegediek mindent megpróbáltak a szépítés érdekében, de a békéscsabaiak védősora rendszerint megakadályozta azt.
A 93. percben Póser kirúgása után Takács játékvezető hármas sípszójával 3-0-ás békéscsabai győzelemmel ért véget a mérkőzés. Ezzel az eredménnyel a listavezető Mezőkövesd mögött a Békéscsaba jelenleg a harmadik helyen áll 27 ponttal, a Szeged pedig 20 pontjával stabilan a hatodik pozíciót birtokolja.
A békéscsabai együttes zsinórban hetedik mérkőzését nyerte meg. A Szeged 2011-Grosics Akadémia következő ellenfele az ötödik helyen álló Szolnok csapata lesz.