2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Bizalmukba férkőzött és meglopta őket

A Gyulai Rendőrkapitányságra 2014. november 24-én 12 óra 45 perc körüli időben tett bejelentést egy 73 éves nő arról, hogy ellopták a pénztárcáját.

Gyulán, a rendőrintézetben az egyik szakrendelő előtt várakozott, amikor megszólította egy számára ismeretlen nő. Beszélgetni kezdtek, majd az idegen felajánlotta neki, hogy elkíséri a háziorvosához. A nő vitte a táskáját, majd amikor odaértek a rendelőbe, azt állította, hogy sürgős dolga van és elment.

A néni ezt követően vette észre, hogy hiányzik a pénztárcája. Hívta a rendőrséget, a Gyulai Rendőrkapitányság munkatársai pedig rövid időn belül megosztották egymás között az információt. Míg a segélyhívásra a Bocskai utcai rendelőhöz érkezett rendőrök meghallgatták a nénit, addig a körzeti megbízotti csoport munkatársai a Kétegyházi úton igazoltattak egy nőt. Felmerült a gyanúja annak, hogy ő követte el a bűncselekményt. Az intézkedő rendőrök előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 60 éves gyulai P. Jánosnét. A nő elismerte, hogy meglopta a nénit és további bűncselekményekről is beszélt. Állítása szerint korábban 6-7 idős embertől lopta el ugyanilyen módszerrel a pénztárcáját. A tárcákban talált pénzt elköltötte, felélte. Élettársának azt mondta, hogy azért tud annyi mindent vásárolni, mert jól gazdálkodik a jövedelmükkel.

A Gyulai Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást P. Jánosné ellen. A nyomozók vizsgálják, hogy a nő hány bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

Nézze meg ezt is:

Hét művészeti iskola tanárai és diákjai léptek a színpadra

Negyedik alkalommal rendezte meg a Gyulai Tankerületi Központ és az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola …