2021. március 9., kedd
FONTOS

Ülésezett a megyei baleset-megelőzési bizottság

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2015. február 13-án tartotta a 2014. évi tevékenységét értékelő értekezletét. A tanácskozást Hudák Pál r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány-helyettes, a bizottság elnöke nyitotta meg és ismertette a közúti közlekedési balesetek számával, főbb okaival kapcsolatos adatokat. Ezt követően Pardi Ildikó r. alezredes, a bizottság titkára foglalta össze az előző év legfontosabb eseményeit és az elkövetkezendő időszakra vonatkozó célkitűzéseket. Elhangzott, hogy Békés megyében 2014-ben az előző évihez képest csökkent a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek és ezen belül a halálos szerencsétlenségek száma. A kerékpárosok több balesetet okoztak 2014-ben, mint az azt megelőző évben és a kerékpárúton bekövetkezett személyi sérüléssel járó esetek száma is emelkedett.

Ebben az évben baleset-megelőzés szempontjából kiemelt figyelmet kapnak a kerékpárosok és a gyalogosok – hangsúlyozta Hudák Pál r. ezredes, a bizottság elnöke. A szabályok megismertetését célzó kiadványok készítése és terjesztése mellett a szervezet idén is számos rendezvényt tart majd. Az értekezleten résztvevő, közlekedéssel foglalkozó szakemberek támogatásukról biztosították a kezdeményezéseket és az igazságszolgáltatás, hatósági felügyelet, útüzemeltetés, tömegközlekedés területéről hozott információkkal igyekeztek elősegíteni a bizottság tevékenységének eredményességét.

 

Nézze meg ezt is:

Három évet kapott, mert elcsalta az idős asszony házát

A Szeghalmi Járási Ügyészség a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy …