2025. május 13., kedd
FONTOS

Civilekkel konzultál a bíróság

A Gyulai Törvényszék közleményében azt írta, kiemelt feladatnak tekinti az állampolgárok széleskörű, hiteles tájékoztatását a bírósági ügyintézéssel kapcsolatban. Ezért e kezdeményezéssel segíteni kívánják a civil szervezetek eligazodását a jogszabályi rendelkezések között. A konzultációs nap lényege, hogy az érdeklődők felkészült és hozzáértő bírósági ügyintézőktől kérhetnek tájékoztatást a civil szervezetek bejegyzésével és változásbejegyzésével, valamint megszüntetésével kapcsolatos ügyekben.

A hatékonyabb és gördülékenyebb ügyintézés érdekében az ügyfeleknek lehetőségük van arra is, hogy a konzultációra előzetesen, telefonon bejelentkezzenek. Ezen hétfői napokon a bíróság a bejelentkezés nélkül érkezőket – az ügyintézés időigényességére tekintettel – 15 óráig fogadja.

Nézze meg ezt is:

800 éves múltjára emlékezik a Szent Miklós-plébánia

„Nyolcszáz éve Felsővároson” mottóval hirdetett jubileumi évet a szeged-felsővárosi egyházközség, hogy programokkal erősítse a plébánia közösségét az …