2025. április 29., kedd
FONTOS

Telefonoszlop állításra hivatkozva loptak meg időseket (VIDEO)

Békés megyében az elmúlt hónapokban több bejelentés is érkezett arról, hogy időseket károsítottak meg idegenek. Az egyik ismeretlen azzal csengetett be házakba, hogy az őt megbízó cég telefonkábelt szeretne átvezetni a tulajdonos telkén. Azt ígérte, hogy ha hozzájárulnak ehhez, pénzt kapnak. Ezt követően kérte, hogy engedjék be, mert el kell végeznie az előzetes mérési munkálatokat. Miközben a házban élők a kert végébe kísérték, társa bement a lakóépületbe. Átkutatta a helyiségeket, majd pénzt, illetve egyéb értékeket vett magához és távozott.

A rendőrség közleményben figyelmeztette a Békés megyében élőket arra, hogy ilyen módszerrel elkövetett bűncselekmény történt Békéscsabán. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő és bűnügyi osztályai a városi rendőrkapitányságokkal együttműködve jelentős erőkkel keresték a gyanúsítottakat.

A nyomozók és a megyei rendőr-főkapitányság „Körös” közterületi támogató alosztályának rendőrei 2015. február 25-én 12 óra körüli időben Mezőberényben, egy parkolóban elfogtak két férfit. A 30 éves csongrádi R. János és a 47 éves baksai B. Lóránt megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy telefonoszlop állítás ürügyén több udvarra bejutottak, a háztulajdonosok figyelmét elterelték és a lakóépületekből készpénzt tulajdonítottak el.

A lopás bűntett elkövetésével gyanúsítható baksai B. Lóránt ellen a Pécsi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja elfogatóparancsot adott ki, mert korábban a rá jogerősen kiszabott szabadságvesztése letöltését nem kezdte meg. A férfi más névre szóló személyi igazolvánnyal és vezetői engedéllyel igazolta magát, amiben egy róla készült fénykép volt. Miután az őt elfogó rendőrök a valódi személyazonosságát megállapították, B. Lórántot Gyulára, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították. Társát, a 30 éves csongrádi R. Jánost a Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette.

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a két férfi nem csak Békés megyében követett el bűncselekményt. A leírt módon, telefonoszlop állításra, kábelvezetési munkálatokra hivatkozva több idős embert megtéveszthettek.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság (Békéscsaba, Bartók Béla út 1-3., telefon: 66/ 523-700) várja azok jelentkezését, akiket az elmúlt hónapokban ismeretlenek előzetes egyeztetés nélkül a fentiekben leírt ürüggyel kerestek fel.

Nézze meg ezt is:

Elismeréseket adtak át a Rendőrség Napja alkalmából tartott állománygyűlésen

Szent György nap, a Magyar Rendőrség Napja alkalmából 2024. április 23-án állománygyűlést tartottak a Békés …