2025. március 22., szombat
FONTOS

Javultak a bűnügyi statisztikák (VIDEO)

Polyák Zsolt megyei főkapitány a 3Témában értékelte a tavalyi esztendőt, melyből kiderült, mind a bűncselekmények, mind a balesetek számában csökkenést tudnak felmutatni.

Szinte minden tekintetben sikerült javulást elérnie a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságnak 2014-ben az előző évhez képest, a balesetek és a bűnesetetek vonatkozásában. A tavalyi esztendőben egy polgár barátabb, közvetlenebb rendőri munkát sikerült megvalósítani, aminek eredményeként javultak a megye közbiztonsági mutatói. Az egyik legnagyobb csökkenést a rablások esetében sikerült regisztrálni.

Nézze meg ezt is:

Újabb három dílert és hét fogyasztót fogtak el

  A Békés vármegyei rendőrök sorra csapnak le a kábítószer-kereskedőkre, a vevőikre és azokra is, …