2024. április 19., péntek
FONTOS

Csak egy vakvezető kutya “dolgozik” Békésben (VIDEO)

Talán sokan nincsenek is tisztában azzal, mit tud egy vakvezető kutya, miért is fontos a szerepük. Olyan csodálatos ebekről van szó, amelyek emberek életét könnyítik meg, de nem csak segítik, hanem igazi barátjukká, társukká válnak. A látássérült emberek számára különösen fontos a vakvezető kutyák világnapja. Az országban a hivatalosan kiképzett ebek a elenyészően kevés embert segítenek a mindennapos problémák és feladatok megoldásában.

A vakvezető kutyák a szemüket adják gazdáiknak, de sok mindenről le kell mondaniuk abból a célból, hogy megfelelő segítői legyenek a sérüléssel élő embertársuknak. Anda Zoltán kutyakiképző elmondta, épp emiatt nem alkalmas bármelyik eb erre a feladatra, mert ha egyetlen pillanatra kizökken a koncentrációból, akkor játéknak veszi a feladatot, és ez súlyos következményekkel járhat.

Kovács Ferenc születése óta nem lát, a körülményekhez képest mégis teljes életet él feleségével és két gyermekével. Több távoli ismerősének is van vakvezető kutyája, akik teljes szimbiózisban élnek együtt. Az állatok soha nem az alapján adnak szeretet, hogy egészséges-e valaki, hanem önszántukból, ösztönből. Ezért, egyszer ha úgy alakul, nézzenek bele egy vakvezető kutya szemébe. Érdemes!

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …