2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Félidőben a megyei értéktár túra

Orosházán, Méhkeréken, Sarkadon, Csorváson, Pusztaottlakán és Medgyesegyházán már volt értéktár túra, a soron következő helyszínek Okány, Elek, Mezőkovácsháza, Dombegyház, Kevermes, Csabacsűd, Bélmegyer, Vésztő és Kondoros. Az egyes helyszíneken az értéktár bizottság tagjai felvázolják a jelenlegi jogi szabályozást és az értéktár bizottság létrehozásának, illetve az értékgyűjtésnek a mikéntjét. Ismertetik az újonnan bevezetett lehetőségeket, mint az értéktár adatbázist, amellyel a helyi szintet szeretnének az értékgyűjtésben segíteni. Ugyanakkor egy-egy rendezvénynek szerves része, hogy a helyszínt biztosító település is bemutatkozik, de ugyanez a lehetőség biztosított a többi, eseményen résztvevő településnek is.

A túrák célja elsősorban az, hogy népszerűsítsék a Hungarikum mozgalmat, és minél több értéktár bizottság jöjjön létre. Békés megye 75 települése közül eddig 35 hozott létre ilyen bizottságot, jó lenne, ha év végére ez a szám elérné a 60-at, ezért sok olyan településre látogat el a túra, ahol még nincs értéktár bizottság – írta közleményében a megyei önkormányzat.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …