2023. december 6., szerda
FONTOS

90 év tapasztalata: képesnek kell lenni váltani! (VIDEO)

Így lett borbélyból növényvédős szakember. Nem panaszkodott egészségi állapotára, azt mondta, jó erőben érzi magát, egyedül az zavarja, hogy a járás már csak segítséggel megy.

Tóth Mihály 1925-ben született Nagybánhegyesen. Tótkomlóson tanulta ki a férfifodrász mesterséget, majd szülőfalujában és Orosházán dolgozott. Később belépett a helyi termelőszövetkezetbe, és innen vonult nyugdíjba 1985-ben, három éve lakik az adventista szeretetotthonban, ahol családja gyakran látogatja.

Nézze meg ezt is:

Négy új tétel került a gyulai értékek közé

  Sűrű volt a programja a Gyulai Értéktár Bizottságnak kedd délután. A szervezet négy előterjesztést …