2024. április 19., péntek
FONTOS

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Monori SE 2-2 (VIDEO)

Már az 5. percben megszületett az első hazai találat. Kovács a jobb szélről ívelte a kapu előterébe a labdát, majd a középen érkező Nagy a hálóba helyezte a játékszert. Két perccel később Wéber zavarta Harmant, így a kiugró Szabó a kapu jobb szélébe rúgta a labdát.

A 17. percben Kovács két monori játékos mellett eljutott a kapu előterébe, majd jobbról a vendég kapu felső lécét döngette. Néhány pillanattal később Nagy szabadrúgása kerülte el a kaput. Egy minutummal később Szabó szöktette Hádát, de Harman időben kitört a kapuból. Nem sokkal később a másik oldalon Nagy lövését fogta Kozma.

A 34. percben két védőt is kicselezve Vékei lőtt a hazai kapu mellé. 3 minutummal később Pászka lövése pattant ki a vendégek hálóőréről. A 39. percben a hazai védők között passzolgatva Szabó ugrott ki, majd Harman mellett mattolta a hazaiak kapuját.

Már a második félidő elején sikerült egyenlítenie a Termálnak. Kovács Tamás bedobása után Laurinyecz harcolt meg két védővel, majd Nagy kimentette a labdát Pászkának, aki a kapuba lőtte azt. Az 55. percben Nagy szabadrúgását védte a monori hálóőr.

10 emberre fogyatkozott a 70. percben a Termál. Barna szabálytalankodott, majd Sipos játékvezető kiosztotta neki a második sárga lapját. Mészáros szabadrúgását Harman védte. A 82. percben tovább fogyatkozott a hazai csapat, mikor Kovács is megkapta második sárga lapját.

A hajrában a monoriak kerültek helyzetbe. Egy szabadrúgást követően megpattant a labda, de Pászka az égbe lőtte azt. Így a végeredmény: Várfürdő-Gyulai Termál FC – Monori SE 2-2.

A Várfürdő-Gyulai Termál FC következő ellenfele idegenben, a tabellát záró Maglód együttese lesz.

Nézze meg ezt is:

Az észt nagykövet tartott előadást a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán

  2023-ban a finn, idén pedig az észt nagykövet látogatott a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai …