2024. március 29., péntek
FONTOS

Új elnöke lesz a Gyulai Törvényszéknek (VIDEO)

Nyakó Zsuzsanna az Országos Bírói Tanács tagja a tavaly ősszel elfogadott Bírák Etikai Kódexének jelentőségéről beszélt. Ez nemcsak a bírákra és az igazságügyi alkalmazottakra, hanem az ülnökökre is vonatkozik. A dokumentum hét szakaszban fogalmazza meg a legfontosabb elvárásokat.

Negatív és pozitív tapasztalatokról egyaránt beszélt Darák Péter. A Kúria elnöke az itt folyó munkát jellemezve azt mondta, hogy az ügyfelek jelentős része elfogadja a Békés megyei bírák ítéletét, a kúriához csak kis számban jutnak el jogorvoslati kérelmek. Aggodalomra okot

adó jelenségnek nevezte, hogy a megye határ menti, kedvezőtlen infrastrukturális helyzete miatt sokan nem találnak megfelelő megélhetést maguknak, így jogi segítséget sem tudnak kérni, ehelyett a bíróságoktól várják a megfelelő tájékoztatást. Gondot jelent az is, hogy ma már csak elvétve jelentkeznek a fiatal jogászok a megyébe fogalmazói állásokra.

Évi másfél millió ügy zúdul a bíróságokra Magyarországon – derült ki Handó Tünde szavaiból. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a jogalkotó szerepének a fontosságára figyelmeztetett. Emlékeztetett, az utóbbi években egy-egy jogalkotási esemény egyes ügytípusok megsokszorozódását idézték elő. Bejelentette, április 15-tel lejár Baur Péter mandátuma, az új szabályok szerint a posztra pályázatot írtak ki, ez első körben nem volt eredményes.

Handó Tünde kiemelte, a magyar bíróságok több szempontból is az uniós élvonalba tartoznak. A közigazgatási ítélkezés gyorsasága mellett az alacsony ügyhátralékot említette. Hangsúlyozta, a fizetések nem ilyen versenyképesek, a bírói bérek az unión belül hazánkban a legalacsonyabbak.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …