2022. szeptember 26., hétfő
FONTOS

Már 500-nál többen neveztek a Várfürdő Futásra (VIDEO)

A VII. Várfürdő Futás különlegessége, hogy ellenkező irányban indul a verseny, ezért mire a fürdőbe érnek az indulók az ősparkon keresztül, addigra a mezőny jobban szétrázódik, így jobban tudják élvezni a futók a környezetet. Aki teljesíti a 7-21-42 km-es távot, az egy aznapra szóló fürdőbelépőt kap ajándékba. Céljuk, hogy az eseménnyel minél több sportolót, és segíteni vágyót tudjanak a városba vonzani.

A kedden, a Gyulai Várfürdőben megtartott sajtótájékoztatón Boros László Attila kiemelte, ez az esemény a fürdő legnagyobb tavaszi rendezvénye.

Görgényi Ernő polgármester többször részt vett már a versenyen, és idén is elindul a 7 km-es számban. Kiemelte, az elmúlt évek tapasztalatai alapján kimutatható, hogy a rendezvény ideje alatt megnő Gyulán a szálláshelyek telítettsége, és ez jót tesz a városnak.

A szervező közhasznú alapítvány a tavalyi rendezvényen közel másfél millió forintot gyűjtött, melyet sérült gyermekek életkörülményeinek javítására fordítanak. A szervezők remélik, hogy a versenyen idén is sokan vesznek részt, és sok adományt gyűjtenek össze nemes célokra. Nevezni még a verseny napján is lehet.

Nézze meg ezt is:

Oktató kórház címet kapott a Békés Megyei Központi Kórház

A Gál Ferenc Egyetem ünnepélyes tanévnyitó ünnepségén adták át a Békés Megyei Központi Kórház számára az …