2024. március 29., péntek
FONTOS

Behálózta az országot a gyulai kémiaverseny (VIDEO)

A gyulai ötös iskolában életre hívott megmérettetés népszerűsége talán még a verseny életre hívójának, Molnár Sándornénak is meglepetés okozott, hiszen idén már gyakorlatilag az egész országot behálózták, és közel 400 általános iskolás vett részt a napokban megrendezett döntőben.

A verseny fontos célja, hogy megszerettesse a kémiát, egyben ráirányítsa a figyelmet egy olyan tudományra, melynek megfelelő értői később a munkaerőpiacon is jó esélyekkel indulnak. A felkészítő tanárok és a tanulók tárgyi jutalmazására a szervezők minden évben maguk keresik a támogatókat.

Idén a Lila Iskola Tanulóiért Alapítvány 800 ezer forint támogatást nyert a verseny megrendezéséhez az Emberi Erőforrások Minisztériumához köthető pályázaton.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …