2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Békés lett a legjobb megye a vízirendészek között

A napokban megrendezett, idei verseny elméleti részből és gyakorlati feladatok végrehajtásából állt. A gyakorlati versenyszámok közül az esemény első napján az elméleti versenyt követően került sor a gyorsasági futamra, melyet árvízvédelmi rohamcsónakkal hajtottak végre a versenyzők. A verseny második napján ügyességi feladatokat kellett teljesíteniük a versenyzőknek folyami körülmények között a Duna folyószakaszán, szolgálati kisgéphajóval. Itt elsősorban a pontosság volt a fontos. Szimulált mentési feladat szakszerű végrehajtása volt a cél, de nyilván a dinamikus járműkezelés itt is elengedhetetlen volt a jó eredmény eléréséhez. A versenyen 7 rendőr-főkapitányság 14 csapata vett részt, csapatonként 2-2 fővel.

Nézze meg ezt is:

Gyulán rendezték a Nemzetiségi Sporthétvégét

  Péntek délután a városi tornacsarnokban vette kezdetét a Nemzetiségi Sporthétvége Gyulán. A román nemzetiségi …