2024. április 19., péntek
FONTOS

Mély gyökerekkel bír a civil társadalom Magyarországon (VIDEO)

Ideje helyretenni azokat az értékeket, melyek – bár főleg a fiatalok számára úgy tűnhet – de nem a rendszerváltás után kezdődtek a civil szektorban – hangsúlyozta megnyitó beszédében Závogyán Magdolna. Az EMMI helyettes államtitkára fontosnak nevezte, hogy az itt is elhangzó kutatási eredmények minél több embert érjenek el, és ne maradjanak szűkebb körben.

Érdekes és aktuális a civil társadalom történetével foglalkozni – mondta Erdész Ádám. A Békés megyei levéltár igazgatója, aki a dualizmus korának virágzó civil szervezeteiről beszélt. A civil szervezetek élete sem volt mentes a konfliktusoktól. Sáfár Gyula előadása a békéscsabai Előre futballklub egyik nagy törését mutatta be a 30-as évekből. Nem csak az olvasgatás és a beszélgetés színterei voltak a kaszinók a reformkorban. Bódán Zsolt a csabai intézmény történetén keresztül mutatta be ezt. Kövér György, az ELTE egyetemi tanára arra világított rá, hogy míg kezdetben a korai civil szervezetek kifejezetten politikai célokat szolgáltak, addig a XIX. század második felére ez megváltozott. A konferencia egyfajta tanulságaként fogalmazható meg, hogy már a kora újkorban léteztek Magyarországon civil szervezetek, melyek az évszázadok során ugyan sokat változtak, ám puszta létükkel is jelzik: ez a szféra sokkal mélyebben rétegződik a magyar társadalomban, mint azt sokan gondolnák.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …