2024. április 20., szombat
FONTOS

Megpróbált elmenekülni, de elfogták (VIDEO)

A Gyulai Rendőrkapitányság 2015. október 27-én őrizetbe vett egy köröstarcsai férfit. A 23 éves Sz. Sándor a nyomozás eddigi adatai alapján 2015. május 28-án Gyulán, egy családi ház udvarán lévő garázsából, az ott parkoló személygépkocsi kesztyűtartójából több százezer forintot tulajdonított el. A férfi ezen kívül több Békés megyében történt vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható. A Békési Rendőrkapitányság rendőrjárőrei 2015. október 27-én 3 óra 30 perc körüli időben Békésen igazoltatni akarták, de Sz. Sándor az egyenruhások jelzésére nem állt meg. Autójával tovább hajtott, majd Gyula külterületén lekanyarodott egy földes mellékútra, ahol elakadt. Ekkor kiszállt a személygépkocsiból és elfutott, de a Békési Rendőrkapitányság egyik rendőrjárőre elfogta és társaival előállította a Gyulai Rendőrkapitányságra. A nyomozás eddigi adatai alapján Sz. Sándor a bűncselekmények többségét a vésztői M. Lászlóval együtt követte el, akit 2015. október 27-én 18 óra 15 perc körüli időben fogtak el és állítottak elő a rendőrök.

A Gyulai Rendőrkapitányság a 23 éves köröstarcsai Sz. Sándort és a 48 éves vésztői M. Lászlót is bűnügyi őrizetbe vette. A rendőrség vizsgálja, hogy a páros tagjai pontosan hány lopást és más bűncselekményt követhettek el.

Nézze meg ezt is:

Karitatív rangadóra készülnek

  A Gyulasport Nonprofit Kft cégfilozófiájának kiemelt területe a karitatív segítségnyújtás, ami a jövő hétvégi …