2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Bűnmegelőzési tanácsok az emlékezés napjaira

A síremlékek látogatásakor pénzt csak annyit vigyenek magukkal, amennyire a virágok, mécsesek megvásárlásához, vagy az utazáshoz szükségük van. Ha bankkártyáikat nem szeretnék használni, akkor hagyják otthon. Sokan a sírok gondozása közben a földre, vagy sírkövekre teszik le táskáikat, melyeket aztán – például arra az időre, míg elmennek vízért – őrizetlenül hagynak. Az is gyakran előfordul, hogy a sírkertekbe érkezők a leparkolt autókban hagyják értékeiket. Az üléseken, kalaptartón, műszerfalon felejtett telefonok, kézitáskák kívülről is jól láthatóak, így a rossz szándékkal nézelődők hamar felfigyelnek ezekre a tárgyakra. A leállított, lezárt autóban ezért lehetőség szerint ne hagyjanak táskát, iratot, értéket. Ha semmiképpen nem tudják magukkal vinni, akkor se a temető parkolójában, hanem még otthon, elindulás előtt pakolják be ezeket a csomagtartóba. Járműveiket, amennyiben erre lehetőség van, jól megvilágított helyen állítsák le, és minden ajtót zárjanak be. Kerékpárjaikat is lakatolják le, és a kormányon, illetve a kosarakban ne hagyjanak semmit. Ha autóbusszal, vagy egyéb tömegközlekedési eszközzel utaznak, ügyeljenek arra, hogy kézi-, illetve válltáskájuk ne maradjon nyitva, és a könnyen hozzáférhető zsebeikből se tudjanak semmit kivenni.

A rendőrkapitányságok felveszik a kapcsolatot a temetők gondnokaival, üzemeltetőivel, valamint a polgárőrökkel és a közterület felügyelőkkel. A sírkertekbe a forgalmasabb időszakokra állandó jelenlétet, illetve visszatérő ellenőrzéseket szerveznek. A megyében egyik temető környékén sem lesz forgalomkorlátozás, de amennyiben szükséges, a rendőrök segítik a gyalogosok és járművezetők közlekedését.

Nézze meg ezt is:

Folytatódnak a fejlesztések a Németvárosi óvodában

  A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 9,7 millió forintos támogatásával újabb energetikai …