2024. április 20., szombat
FONTOS

Felújítják a vári felé vezető kerékpárutat (VIDEO)

A mostani munkálatok többek között azért indultak el, mert egyre több volt a panasz, az út gyakorlatilag balesetveszélyessé vált.

Nem fogalmazott túl finoman a helyi kerékpárutak állapotával kapcsolatban Görgényi Ernő. A polgármester elmondta, a város már átfogó, engedélyes tervekkel bír, vagyis a városi kerékpárutak teljes körű felújítása már csak a pályázat megjelenésére vár. Az itt kialakult helyzetet azonban orvosolni kellett, ezért ez esetben nem vártak a pályázat megjelenésére.

A tervek között az szerepel, hogy a város gyakorlatilag valamennyi kerékpárútját felújítsák, kisebb mértékben pedig újakat is építenének. Egészen konkrétan 13,5 kilométert érintene a felújítás, 18,5 kilométert pedig átépítés. Ezeken túl szó van közel 850 méternyi kerékpársáv kialakításáról is. A fejlesztésekhez szükséges források jelentős részét határon átnyúló, román-magyar közös pályázatból fedeznék.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …