2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Uzsorást fogtak el a rendőrök (VIDEO)

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság 2015. november 10-én őrizetbe vett egy medgyesegyházi férfit. A 42 éves K. A. a nyomozás eddigi adatai szerint évekig adott kölcsön pénzt egy nőnek, majd az adott összeg kétszeresét kérte vissza. Az első alkalommal a sértett azért, hogy a gyermekének felírt gyógyszert kiváltsa, pár ezer forintot kért a gyanúsítottól. Ezt követően minden hónapban kisebb összegeket, majd egy alkalommal több tízezer forintot kért K. A.-tól, aki rendszeresen fel is ajánlotta neki, hogy az addigi feltételekkel további kölcsönöket ad. A nő és családja az utóbbi időszakban már néhány száz forint híján teljes havi jövedelmüket adták oda a gyanúsítottnak, aki ha nem kapta meg időben a pénzt, fenyegette, szidalmazta a sértettet. A nyomozás eddigi adatai alapján a férfi a nő lányának szorult helyzetét is kihasználta, neki is adott kölcsön különböző összegeket olyan feltételekkel, amelyek miatt ő és családja is nélkülözni kényszerült. A 42 éves K. A.-t 2015. november 10-én fogták el Medgyesegyházán a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság „Körös” Közterületi Támogató Alosztályának és Felderítő Osztályának rendőrei, valamint a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság nyomozói.

A rendőrség vizsgálja, hogy pontosan hány alkalommal, milyen feltételekkel adott kölcsönt a gyanúsított a nőknek, illetve vannak-e további sértettek. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság K. A.-t uzsora-bűncselekmény bűntett és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette.

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …