2024. március 29., péntek
FONTOS

Újra Simonyi Imrére emlékeztek (VIDEO)

A Kellett zenekar vonós hangszerek segítségével értelmezte újra Simonyi versét. A négy lány 9 hónapja zenél együtt. A tagok közül van, aki akkor fogta először kezébe a hangszerét.

Szép Gergely Zsófia a Téboly című verset választotta. A kislány kotta nélkül állt ki a közönség elé.

A XV. alkalommal megrendezett megmérettetésen Petróczki Zoltán beszédében a költővel töltött élményeit elevenítette fel. Személyes történetein keresztül a jelenlévők közelebbről megismerhették Simonyit.

Az író emlékének fenntartása mellett a verseny nem titkolt célja a tehetséggondozás is.

Az eredményhirdetés ezután következett. A harmadik helyezett a Kellett zenekar, második a gitárduó, az első pedig Szép Gergely Zsófia lett. Őt külön kiemelte a zsűri a különleges hangszerelés miatt. A program szombaton versmondással folytatódott. Három kategóriában 7.-8., 9.-10. és 11.-12. évfolyamosok versenyeztek egymással. Továbbá a versillusztrációban részvevőket is ekkor díjazták.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …