2024. április 20., szombat
FONTOS

Betörni próbált, autót lopott, balesetet szenvedett

A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2015. november 23-án őrizetbe vett egy férfit. A 29 éves újkígyósi Cs. János 2015. november 22-éről 23-ára virradó éjjel Újkígyóson több családi házba próbált meg betörni. A Kölcsey, a dr. Pándy Kálmán, az Öreg, a Kis és a Petőfi utcákban összesen 10 ház kerítésén mászott át, 6 helyen feszegette az épületek ajtóit, ablakait. Egyik házba sem sikerült bejutnia, mert mindenhol megzavarták, így semmit nem tudott ellopni.

Az egyik udvaron állt egy személygépkocsi, amelyben benne volt az indítókulcs. A gyanúsított belülről kinyitotta a ház kerítésének nagykapuját, majd beült az autóba és elhajtott vele. A férfi Medgyesegyháza külterületén úgy előzött meg egy személygépkocsit, hogy a manőver közben nekiütközött. A balesetet követően Cs. János megállás nélkül továbbhajtott és Lőkösháza külterületén, amikor már az élettársa is vele utazott, lesodródott az útról. Személyi sérülés egyik balesetnél sem történt, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei az utóbbi helyszínen elfogták és előállították a férfit. A kábítószergyorsteszt pozitív eredményt mutatott nála, ezért a Gyulai Rendőrkapitányság járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellene.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a 29 éves újkígyósi Cs. Jánost lopás vétség és bűntett kísérlet, valamint lopás bűntett elkövetésével gyanúsítja. A nyomozók azt is vizsgálják, hogy a férfi élettársa részt vette-e a bűncselekmények elkövetésében.

Képek a Galériában.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …