2021. október 26., kedd
FONTOS

Egészségesebb lett az ivóvíz Gyulán és Eleken (VIDEO)

A 2,1 milliárd forintos program kedd délelőtti záró eseményén Pluhár László, Elek polgármestere a vízkincs megőrzésének fontossága mellett a két város közel két évtizedre visszanyúló kapcsolatát, és a közös felelősség jelentőségét emelte ki. A kivitelezők hat új kutat fúrtak Eleken, emellett több, korábban már működő kutat felújítottak. Összesen nem kevesebb, mint 13,5 kilométer vezetéket építettek. Gyulára két darab, 3000 köbméter/napos víztisztító berendezést telepítettek. Görgényi Ernő gyulai polgármester kiemelte, az új kutak jól vizsgáznak, teljesítik az elvárásokat. Kovács József országgyűlési képviselő az egészséges ivóvíz egyre nagyobb jelentőségéről, annak felértékelődéséről beszélt.

A programot alapvetően azért valósították meg, mert az EU-s csatlakozásnál Magyarország vállalta, hogy megfelel a közösségi normarendszernek. Ott pedig – több más adat mellett – a víz arzéntartalmának 10 mikrogramm/liter alatt kell lennie.

Nézze meg ezt is:

Két helyszínen emlékeztek 1956 hőseire

  Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést szombat délelőtt a gyulavári …