2024. április 19., péntek
FONTOS

90 év tapasztalata: ha megértés van, minden jó! (VIDEO)

Erzsike néni 1925. november 19-én született Orosházán.

Édesapja géplakatos volt, édesanyja háztartásbeli. Hárman voltak testvérek, jó viszonyt ápoltak. Orosházán járt iskolába, ezt követően bolti eladóként kezdett dolgozni, végül a gyulai Háziipari Szövetkezettől ment nyugdíjba. 1946-ban ment férjhez, vele 1951-ben Orosházáról Gyulára költöztek. Az együtt töltött 63 év alatt mindig jól megvoltak.

Erzsike néni nem tudott meghatottság nélkül szólni 2009-ben elhunyt férjéről. Családja viszont a mai napig segíti, az évek során 4 fiúunokával és 3 leány dédunokával bővült a család, akik betöltik mindennapjait. Az ünnepelt fiatal korában nagyon tevékeny volt, szívesen varrt és kézimunkázott, ma már az egészségi állapota ezt nem engedi meg. Mostanában inkább olvas, vagy TV-t néz. Elmondása szerint mindig kiegyensúlyozottan élt, családja körében érzi jól magát.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …