2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Téli utazás – a zene szárnyain

November utolsó napján a békéscsabai Evangélikus Kistemplomba barokk zenei koncertre várta a megyei önkormányzat a zenekedvelőket. A Budapest Saxophone Quartet tagjai – Szepesi Bence, Puskás Levente, Tószegi Bernát, Horváth Marcell – több mint egy órás zenei utazásra hívta a résztvevőket, fuvolán közreműködött Kanyó Dávid, szólót énekelt Bányai Júlia.A meghívást sokan elfogadták, megteltek a templom padjai. A koncert hallgatóságát apró ajándékkal is köszöntötte a megyei önkormányzat, ami a megye újraszervezésének 300. évfordulóját idézte.

 

A zenekarról:

A Budapest Saxophone Quartet tagjai 2004-ben szereztek diplomát a Párizsi Zeneakadémián. Tanulmányaikat magyar és külföldi professzorok egyaránt segítették: Hadady László, Eugene Rousseau (USA), Claude Delangle (FR), Michiel Oldenkamp (NL), Otto Vrhovnik (A). Több külföldi mesterkurzuson, valamint szaxofonos világtalálkozón vettek részt – így terjesztve és segítve a magyar szaxofonozás hírnevét. Egy évadon át a Madách Színház művészei (Friedrich Dürrenmatt: Végzetes szavak). Az elmúlt hosszú évek során kialakított széles repertoárjukat előadóművészekkel és zenekarokkal előadott darabokkal színesítették (oboa, trombita, ének, zongora, fuvola), valamint gyakran játszanak szimfonikus, koncertfúvós zenekari kísérettel és alkotnak különleges együttest jazz trióval közösen – ezek között több olyan zenemű is található, amelyet külön az együttes számára komponáltak.

Az elmúlt 19 év alatt közel 1000 hangversenyt adtak Magyarországon és külföldön (Ausztria, Németország, Svájc, Olaszország, Amerika, Oroszország, Kanada, Japán, Mauritius, Izrael, Spanyolország, Szlovénia, Románia, Belgium, Franciaország, Görögország). 1998-2000 között 2 hazai és 4 nemzetközi kamarazenei versenyen vettek részt, melyek mindegyikén díjat nyertek. Eddigi pályafutásuk során 6 önálló lemezt készítettek, valamint közreműködtek más előadók lemezén is (pld. Vukán György). 2001-ben riportfilm készült az együttesről, melyet koncertekkel együtt az MTV 1 több alkalommal is műsorra tűzött. A kvartett eredményes munkájának és sikereinek köszönhetően 2004-ben Magyarországon is beindult a közép – ill. felsőfokú klasszikus szaxofonképzés. 10 évvel ezelőtt elnyerték a világ vezető szaxofon gyárának, a párizsi SELMER cég kizárólagos reklámszerződését, 2011-ben pedig a világ vezető nád- és tartozékgyártó amerikai Rico céggel kötöttek exkluzív (“Silver”) szerződést – együttműködve a hazai Fon-Trade hangszerüzlettel. Munkásságukat 2011-ben Artisjus-díjjal jutalmazták.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …