2024. április 19., péntek
FONTOS

Nyugállományú rendőrök és határőrök találkoztak

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. december 16-ára találkozóra hívta azoknak az egyesületeknek a képviselőit, amelyeknek tagjai nyugállományú rendőrök és határőrök. Az eseményen megjelenteket Hudák Pál r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, rendészeti megyei rendőrfőkapitány-helyettes köszöntötte és tájékoztatást adott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységéről, a megye közbiztonsági helyzetéről és a hivatásos állományt érintő, 2015-ben bekövetkezett jogszabályi változásokról. A rendészeti megyei rendőrfőkapitány-helyettes szólt arról is, hogy az egymásra való odafigyelés, a tagok volt szolgálati helyén dolgozó egykori kollégákkal való kapcsolattartás tekintetében nagy jelentősége van a nyugdíjas egyesületek működésének. Kiemelte: a szervezetek a szabadidő hasznos eltöltését szolgáló rendezvények, kirándulások megszervezésével is sokat tesznek a közösségért. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos a három egyesület kilenc tagját részesítette elismerésben. Az emlékplaketteket Hudák Pál r. ezredes, rendészeti megyei rendőrfőkapitány-helyettes adta át Cseh István ny. hőr. alezredesnek, Bartyik Pál ny. r. alezredesnek, Rácz Mihály ny. r. alezredesnek, dr. Surinás János ny. r. alezredesnek, Major József ny. r. alezredesnek, Komoróczki Ferencné ny. r. főtörzszászlósnak, Koczka Ferenc ny. hőr. főtörzszászlósnak, Bartyik István ny. hőr. törzszászlósnak és Szabó Józsefné nyugállományú közalkalmazottnak. Gazsi András ny. rendőr ezredest 95. születésnapja alkalmából oklevéllel köszöntötték.

A Békéscsabán megtartott találkozón a Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesületének, a Békés Megyei Rendőrségi Nyugdíjasok Egyesületének és a Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományúak Klubjának tagjai vettek részt. A rendezvényen szó esett arról, hogyan tudja támogatni a nyugdíjas szervezetek működését, az általuk szervezett programok megrendezését a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

Képek a Galériában.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …