2023. június 9., péntek
FONTOS

Köszönőlevelet kaptak a gyulai rendőrök

A levélíró 2015. december 15-én észlelte, hogy a Gyula külterületén lévő, bekerített tanyájáról három nap alatt, amíg nem járt ott, ismeretlen tettes kéziszerszámokat lopott el. A rendőrök a lopásról érkezett bejelentést követően rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

„Ezúton szeretnék köszönetet mondani a gyors és kitartó munkájukért. A délelőtti bejelentésem után délutánra már megtalálták az eltűnt kéziszerszámokat, illetve az elkövetőt. A körzetünk megbízottjának, Medve Zoltán zászlós úrnak is külön köszönet jár. Ha civil személy parancsnoki elismerésre tehet javaslatot, ezt most megtettem.” – fogalmaz a sértett a Gyulai Rendőrkapitányság vezetőjének küldött levelében.

A férfi jókívánságokkal zárt sorait Kolysza Zoltán r. alezredes, rendőrkapitány ismertette a lopás felderítésében részt vett rendőrökkel és Medve Zoltán körzeti megbízottal.

Nézze meg ezt is:

Számos kihívás várta a diákokat a 12 órás gyulai vetélkedőn

    Csütörtökön 12 órás vetélkedőn vettek részt diákok a Vigadóban. Az eseményre négy gyulai …