2024. április 19., péntek
FONTOS

Beismerő vallomást tett Z. Zsolt, a pénzért ölt (VIDEO)

Mint megírtuk, a rendőrök Gyulán, az autóbusz-állomáson 2016. február 5-én 3 óra 5 perckor holtan találtak egy 37 éves dobozi férfit, aki a helyszíni szemle megállapítása alapján bűncselekmény áldozata lett. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A megyei rendőr-főkapitányság, illetve a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 4 órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

Beismerő vallomást tett a rendőrségen a 20 éves, gyulai Z. Zsolt. Elmondása szerint együtt italozott a sértettel, majd pénzt akart szerezni tőle, ezért bántalmazta, és egy késsel többször megszúrta őt. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Z. Zsoltot emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette. Mint megírtuk, a rendőrök Gyulán, az autóbusz-állomáson 2016. február 5-én 3 óra 5 perckor holtan találtak egy 37 éves dobozi férfit, aki a helyszíni szemle megállapítása alapján bűncselekmény áldozata lett. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A megyei rendőr-főkapitányság, illetve a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 4 órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …