2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Érkeznek a nevezések az újjászervezett Gyulai Pálinkafesztiválra

Elmondta, hogy első nevezésként egy gyömrői magánfőző körte-, szilva- és barackpárlata érkezett meg a múlt héten, azóta tizenegy ember regisztrált a versenyre összesen nyolc mintával. Nevezni március 20-ig lehet.

Varga-Bora Tímea kiemelte: a nyilvános érzékszervi zsűrizés március 22-23-án lesz Békéscsabán, a verseny teljes menete a minták nyilvántartásba vételétől a jegyzőkönyvvezetésen át a pontszámok rögzítéséig számítógépes rendszeren keresztül történik.

A zsűrizés során több, háromtagú bírói csoportot alakítanak ki, amelyek egyszerre maximálisan négy mintát értékelhetnek. A bírák a beküldött pálinkák illatkarakterét, illattisztaságát, ízkarakterét, íztisztaságát, valamint a harmóniáját bírálják, összesen maximálisan 20 pontot adhatnak. Aranyérmet 18-20, ezüstöt 16-17, bronzérmet pedig 14-15 pont között osztanak, az aranyérmes mintákból kategóriagyőztes, úgynevezett champion tételeket választanak ki.

Emellett a Békés Megyei Önkormányzat idén is kiválasztja a megye párlatát a versenyre nevezők tételeiből – mondta Varga-Bora Tímea.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ha egy tételben hozzáadott aromát mutatnak ki az akkreditált laboratóriumban végzett vizsgálatok során, az érintett induló valamennyi mintáját automatikusan kizárják a versenyből.

A pontozás eredményét és a szöveges értékelést a nevezők megkapják az ünnepélyes eredményhirdetés után, melyet április 16-án tartanak a fesztivál nagyszínpadán. A versenyszabályzat szerint a legjobb versenyminta, a legjobb magánfőzött párlat, a legeredményesebb magánfőző, a legjobb bérfőzetett párlat, a legeredményesebb bérfőzető és a legeredményesebb bérfőzde kategóriákban osztanak díjakat.

A 17. Gyulai Pálinkafesztivált április 15. és 17. között rendezik meg a Várkertben.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …