2024. március 28., csütörtök
FONTOS

13 gyulai elismerést adtak át március 15-én

Gyula Városért posztumusz kitüntetést kapott Baranyó Géza önkormányzati főtanácsadó, volt alpolgármester, önkormányzati képviselő részére, a városáért végzett, a gazdasági-turisztikai irányításban és a város külkapcsolatainak fellendítésében betöltött kiemelkedő szerepe, valamint civil szervezetek munkájának segítése elismeréseként.

Gyula Városért kitüntetést vehetett át Cserháti Mihály, a Nicolae Balcescu Román Gimnázium pedagógusa a gyulai ifjúságért, a román néptánckultúráért és a helyi román közösségért végzett több évtizedes, lelkiismeretes szolgálatáért.

Ugyanezen elismerést érdemelte ki a magyar-székely kapcsolatok ápolásáért és az erdélyi szórvány magyarság érdekében kifejtett önzetlen cselekedeteiért, valamint országos sportsikereiért id. Vidó László.

Gyula Város Egészségéért kitüntetést kapott dr. Deli László nyugalmazott osztályvezető főorvos, a gyulai kardiológiai osztály megteremtésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért.

Gyula Város Oktatásáért kitüntetésben részesült több évtizedes pedagógiai tevékenységéért, különösen a természet és a haza szeretetére való nevelésben nyújtott kiemelkedő színvonalú munkásságáért Szák Györgyné.

Gyula Város Sportjáért elismerést vehetett át a sport jellemformáló, közösségépítő erejének népszerűsítéséért és a fogyatékkal élő embertársainkért végzett áldozatos és fáradhatatlan munkájáért a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub elnöke, Alt Sándor.

Ugyanezen díjban részesült a város diáksportjáért végzett több évtizedes állhatatos munkája elismeréseként és a helyi sportélet szereplőinek összefogásáért Baktai Ferencné.

Gyula Város Gasztronómiájáért kitüntetést adományoztak a Békés Megyei Culinary Teamnek a térség gasztronómiai színvonalának emeléséért és fejlesztésért, valamint nemzetközi sikereiért.

Négyen vehettek át Gyula Város Szolgálatáért kitüntetést. Krasznainé Debreczeni Magdolna, a polgármesteri hivatal pénzügyi ügyintézője a pénzügyi területen végzett hatékony és szakszerű feladatellátásáért, Petróczky Mihályné a gyulai gyermekek szolgálatában eltöltött lelkiismeretes, körültekintő és áldozatos munkájáért, Szabadosné Bécsi Katalin a Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Sportiskola tagintézmény-vezetője a gyermekek iránt tanúsított feltétlen odaadásáért, eredményes pedagógiai és vezetői munkásságáért és aktív közéleti szerepvállalásáért, Szászné dr. Várkonyi Adrienn városi főkertész pedig magas szintű szakmai tudása, szépérzéke, hivatástudata, pontos és lelkiismeretes munkája és Gyula város érdekében végzett szolgálata elismeréseként.

Képek a Galériában és itt: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.839004556246207.1073742231.129880360491967&type=3

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …