2024. április 19., péntek
FONTOS

Négy évig készült makett is látható a Tájvízházban (VIDEO)

A közelmúltban elhunyt Szelezán András hajómakettjeit özvegye bocsátotta az igazgatóság rendelkezésére, melyből a Tájvízházban nyitottak időszaki tárlatot.

Egy emléktáblát lepleztek le az elmúlt hétvégén a Kövizig Tájvízházának falán, ami jelzi, gőz és kádfürdő működött itt 1887-től 1965-ig. Az avató után néhai Szelezán András gyulai makettépítő munkáiból nyílt kiállítás az épületben, “Megidézett történelem, avagy hajókkal a világ körül” címmel. A különleges hangulatú tárlaton különböző méretben, számos hajó aprólékos kidolgozott részletű makettjét lehet megtekinteni. Egy-egy ilyen alkotás elkészítése több évet is igénybe vehet, és komoly felkészültséget igénylő munka eredményeként jöhet létre.

A kiállítás április 3-ig tekinthető meg

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …