2020. augusztus 8., szombat
FONTOS

Jó eséllyel helytállnak a kinti életben a rabok (VIDEO)

Rácsok mögött címmel mutatta be legújabb darabját a Cella Hecc Társulat, vagyis a gyulai büntetés-végrehajtási intézet színjátszó köre.

A résztvevők számára sokat jelentett az, hogy részt vehettek a próbákon, és felléphetnek a darabban, mert a közös munka valamelyest megtörte a monotonitást, és összekovácsolja a társaságot.

A büntetés-végrehajtási intézetek legfőbb célja, hogy úgy kerüljenek ki a fogva tartottak a kapun, hogy jogkövető emberekké váljanak. Ezt leginkább három dologgal próbálják meg elérni, hittel, munkával és kultúrával. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy az erőfeszítéseknek van eredménye – derült Hafenscher Csaba Zoltán parancsnok szavaiból.

Ha minden a tervek szerint alakul, a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedését segítő program a jövőben is folytatódik.

Nézze meg ezt is:

18-ra emelkedett a megyei fertőzöttek száma

Péntek reggelre 17-ről 18-ra emelkedett Békés megyében a koronavírussal fertőzött emberek száma. Ez az adat a …