2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Jótékonysági koncert

Három zenekar adott jótékonysági koncertet a várban szombat este, melyre 225 jegyet adtak el. A cél egy leukémiás kislány gyógyulásának a megsegítése volt. A rendezvényről négy videót mutatunk be a Kommentár Nélkül rovatban. A program érdekessége volt, hogy a Tomball együttesben színpadra lépett kollégánk, Szabó Imre, továbbá verset mondott Tóth Kata.

1. video

Bobby Hebb 1966-os világslágerét a Peep Bo! Zenekar is átdolgozta. A 45 évvel későbbi feldolgozás érdekessége, hogy a fiatal gyulaiakból álló csapat többször vált hangnemet, mint azt az eredeti dalban tette a szerző.

2. video
Duke Ellington 1942-ben írt slágere a C-jam Blues. A dal nagyszerűségét egyszerűsége adja. Talán az egyetlen leírt zenemű, melyet többen dolgoztak fel, mint McCartey Yesterday-jét. Mindössze egy tizenkét ütemes blueskör ismétlődik. Ha kell, órákon át…

3. video
A csak erre az alkalomra létrejött Tomball zenekar egyetlen saját nótával is készült az estre. Egy blues alapra írt szöveg, melyben fellelhető a blues nótákban szinte kötelező „Fat Mama”, „Railwaystation”, „I’m still lovin’ ya” kifejezés is. A szám a Hold Me Baby! címet kapta.

4. video
Radnóti Miklós egyik leggyönyörűbb verse Tóth Kata előadásában hangzott el.

{vsig}galeria/koncert{/vsig}

Nézze meg ezt is:

Megújult a kispiac, már tervezik a folytatást

  Szombat délelőtt már a felújított törökzugi kispiacon jelenthette be Vigné Fábián Diána és Kónya …