2025. április 26., szombat
FONTOS

Nagy esély előtt a magyar civilek az EU-ban

Az Európai Unió bizonyos ügyeiben jogszabályokat kezdeményezhetnek majd a magyar civilek, vagyis Kárpát-medencei összefogással erősödhet a magyarság érdekérvényesítő képessége.

A szombati, gyulai konferencián dr. Bencze Izabella jogász, a Civil Összefogás Fórum alapító szóvivője mondta el a Gyula Tv érdeklődésére, hogy a küszöbön álló horvát, majd a szerb csatlakozással a határon inneni és túli magyar civilek komoly tényezővé léphetnek elő. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis az EU-ban a tagországok negyede, egyúttal egymillió ember kezdeményezhet jogszabály változást, a két ország csatlakozásával pedig a magyarok mindkét kitételnek megfelelnek majd.

Bencze Izabella elmondta, a magyar civil társadalom viszonylag gyengének mondható,. de örvendetes, hogy megindult az érdemi párbeszéd a szervezetek képviselői és a kormányzat között.

Nézze meg ezt is:

2024.04.25. Üzenet: Pápai Attila

A szenvedés hozzá tartozik az üdvösség útjához.