2024. április 19., péntek
FONTOS

Szeged-Grosics – Dunaújváros 0-2 (VIDEO)

Győzelemben bízhatott a Dunaújvárost hazai pályán fogadó Szeged 2011-Grosics Akadémia az NB II-es labdarúgó bajnokság 24. fordulójában.

Klausz László vezetőedző ezzel együtt arra hívta fel játékosai figyelmét, hogy közel sem lesz könnyű dolguk, a 3 pontért várhatóan csúszni-mászni kell majd.

Szavait igazolta, hogy a vendégek tavasszal egyetlen nagyobb vereségbe szaladtak bele, a többi találkozón becsülettel helytálltak, vagy szoros vereség, vagy döntetlen született találkozóik végén. Dobos Barna azt ígérte, a tisztességes helytállás mellett szeretnének pontokat szerezni.

Az első percekben a Dunaújváros visszaállt, és átengedte a területet a Szegednek, mely mezőnyfölényben játszott, de az első lehetőségig csak a 14. percben jutott el, mikor Berde lövése kerülte el a kaput. A túloldalon Huszárik Zsolt jelezte, hogy a vendégek sem mondtak le a támadásokról.

Ezután viszont jó ideig csak hazai lehetőségeket jegyezhettünk fel, Farkas Márk fejese után egy szabadrúgást követően Germán fejelte le a labdát, majd Király Patrik szöglete után került veszélybe Dániel Csaba kapuja, de a vendégek végül tisztáztak.

A félidő hajrájában felpörögtek az események. A 37. percben Szellák labdájával Tóth Tibor lépett ki, de Szántai Levente hárított. A túloldalon Zabari beadása után Andorka veszélyeztetett, de a kapus bravúrral hárított. Farkas Márk fejese után Germán Tamás lövése jelezte a szegedi igyekezetet. Az utolsó percben Achim beadása után Germán fejelte le a labdát, Király Patrik jó lövése azonban kevéssel fölé szállt. A szünet előtti, utolsó másodpercekben Király beadását Andorka fejelhette egészen tisztán.

A második félidő is az elsőhöz hasonló felállásban folytatódott, a Szeged-Grosics az erősen defenzív Dunaújváros falát próbálta áttörni, a néha a saját tizenhatosának előterébe húzódó vendégekkel azonban nehezen boldogultak.

Az 55. percben úgy tűnt, megtörik a jég, Germán-Király-Hegedűs Martin összejáték után Dániel bravúrral védett, a kipattanót Germán hiába lőtte be, mert a játékvezető lest ítélt. A 61. percben egy szegedi akció végén néma maradt a síp, Hegedűs labdája után pedig Obotot szerelték a védők.

A meddő szegedi fölény végül dunaújvárosi gólt hozott, a 82. percben Vajda Dávid végzett el szabadrúgást, Kereszturi fejese után Tóth Tibor éles szögből vette be Szántai kapuját.

A hazaiak még próbálkoztak, bár helyzetig már jutottak el, a 86. percben viszont Szántai Levente az ellenfél játékosát találta meg a labdával. Polácsek lövését még védte, de Rosta Levente lövésénél már tehetetlen volt. A vége: Szeged 2011-Grosics Akadémia – Dunaújváros 0-2.

A Dunaújváros megszerezte első tavaszi győzelmét és a 14., a Szeged a vereség ellenére a 9. pozícióban áll. A Szeged-Grosics a hétvégén a kiesés ellen harcoló Vác otthonába látogat, a következő hazai mérkőzést május 7-én, a Balmazújváros ellen rendezik.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …