2024. április 19., péntek
FONTOS

Főszezonon kívül is erős a turizmus Gyulán (VIDEO)

Együttesen több tényezőnek is köszönhető, hogy a főszezonon kívül is folyamatosan emelkedik a vendégszám Gyulán.

Petrucza Zoltán, az idegenforgalmi egyesület alelnöke szerint nagyrészt az a munka érett be, mely évek óta több szereplő bevonásával folyik Gyulán, és melynek fő célja az, hogy ne csak a nyári főszezonban, hanem azon kívül is minél több olyan látványosság legyen a városban, melyek miatt érdemes itt tölteni az időt.

Az idegenforgalmi egyesület idén már több, mint 2 millió forintot nyert pályázati forrásból. Ezek egy része működésre megy, a másikból viszont egy olyan képzés alapjait szeretnék megteremteni, mely révén jobban össze tudják kapcsolni a helyi szállásadókat a többi szolgáltatóval. Petrucza Zoltán ennek kapcsán azt mondta, hogy ha nagyban gondolkodunk, akkor rá kell jönnünk arra, hogy nem külön-külön, hanem együtt tudunk komolyabb eredményt elérni.

A szervezet aktív téli időszakon van túl, pályázatok révén próbáltak minél több forrást megmozgatni, hogy a városi törekvéseket támogassák. Májusban közgyűlés a tavalyi pénzügyi jelentés mellett az előttünk álló időszak legfontosabb kérdéseivel foglalkozik.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …