2024. április 19., péntek
FONTOS

Kovácsék közlekednek a legbiztonságosabban (VIDEO)

A békési Kovács család nyerte a „Közlekedik a család” országos verseny Békés megyei döntőjét.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2016. május 7-én Békéscsabán rendezte meg a „Közlekedik a család” országos verseny Békés megyei döntőjét. A vidám vetélkedőre nem csak békéscsabaiak neveztek be, a megye számos településéről érkeztek a vállalkozó kedvű gyermekek és felnőttek az AutoMobil Körös Kft. Szarvasi úti telephelyére.

A regisztrációt követően a családok 8 állomáson adtak számot szabályismeretükről és tették próbára ügyességüket. Először KRESZ tesztlapot kellett kitölteniük, majd elsősegélynyújtási feladatokat is megoldottak. Emellett kerékpáros, illetve autós ügyességi pálya várta a versenyzőket, valamint a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság szakemberei által megtervezett és elkészített játékokban vehettek részt. A közlekedéssel kapcsolatos kérdések, feladványok egyszerre voltak tanulságosak és szórakoztatóak. A rendőrök színes kiadványokkal, a láthatóságot elősegítő fényvisszaverő kellékekkel és memóriajátékkal igyekeztek ráirányítani a gyermekek figyelmét a legfontosabb közlekedési szabályokra. Az AutoMobil Körös Kft. pedig ajándékcsomaggal köszöntötte a résztvevőket.

A Békés megyei döntőt a békési Kovács család nyerte, akik Pardi Ildikó r. alezredestől, a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkárától és Hegedűs Sándor márkakereskedés vezetőtől vehették át az első helyezetteknek járó jutalmakat. A négytagú család képviseli majd Békés megyét az országos döntőn, amely 2016. június 18-án és 19-én lesz Budapesten.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …