2021. január 25., hétfő
FONTOS

Négy megye száz településén nyílt bűnmegelőzési információs pont

Száz alföldi faluban életnagyságú rendőr makett és rajta a bűncselekmények megelőzését szolgáló tanácsokat tartalmazó szórólapok várják a helyieket.

A bűnmegelőzési információs pontokat a rendőrség hozta létre a Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben 2016 januárjában elindított programja keretében. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezése nyomán „Kistelepülések nagyobb biztonságban – Négy megye összefogása a falvakban élőkért” címmel létrejött együttműködés eredményéről 2016. május 11-én tartottak konferenciát Békéscsabán.

A rendezvényen dr. Kis Péter r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a tanyákon élők biztonságának erősítését célzó, 2015-ben eredményesen megvalósított bűnmegelőzési programot tartalmában és térben is igyekeztek kiszélesíteni. A külterületeken lakók mellett a falvakban élőkre is több figyelmet kívánt fordítani a rendőrség és a kezdeményezés Jász-Nagykun-Szolnok megye csatlakozásával átlépte a dél-alföldi régió határait.

A köszöntőt követően dr. Hatala József ny. r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke méltatta az összefogás jelentőségét. A szervezet mintegy 10 millió forintos támogatást biztosított ahhoz, hogy a pályázat megvalósulhasson, amelynek lényegi elemeit dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője ismertette. Elhangzott, hogy négy megyében száz bűnmegelőzési információs pont nyílt, ahol a különböző jogsértések megelőzésének lehetőségeit ismertető szórólapokat találnak a helyiek. Rádiós szpotok készültek és a falvakban élők lakossági fórumokon tehették fel kérdéseiket a rendőrség szakembereinek. A szociális területen dolgozóknak, a polgárőröknek a rendőrség képzéseket szervezett azért, hogy szükség esetén hatékonyan tudjanak segítséget nyújtani a hozzájuk fordulóknak.

Közel százezer darab szórólap készült, aktuális tartalommal jelent meg a „Pusztázó Hírmondó” és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a program keretében fejlesztette a www.bunmegelozesbekesmegye.hu weboldalt is. Ingyenes újságokban a rendőrség apróhirdetésben hívta fel a kistelepüléseken élők figyelmét arra, hogy a kisboltokban, önkormányzatoknál kialakított új információs pontokon könnyebben és gyorsabban juthatnak hozzá a saját biztonságuk erősítését, illetve értékeik megóvását segítő hírekhez, tanácsokhoz.

A programban aktívan részt vett a polgárőrség, szerepvállalásukról dr. Fekecs Dénes, az Országos Polgárőr Szövetség gazdasági elnökhelyettese, a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke beszélt. Ezt követően a pályázat hatékonyságának elemzéséről hallhattak előadást a résztvevők.

A kérdőíves felmérés eredményei jól mutatják, hogy az interneten és a sajtón keresztül történő kommunikáció mellett szükség van a személyes tanácsadásra, a nyomtatott információs kiadványokra. Emellett az adatok azt is igazolják, hogy azok közül, akik a vagyonvédelemi lehetőségekről tájékoztatást kapnak, egyre többen és többet tesznek saját biztonságukért, értékeik megóvásáért.

Éppen ezért a pályázatban résztvevő megyei rendőr-főkapitányságok vezetői és szakemberei megállapodtak abban, hogy az eddigi tapasztalataik felhasználásával újabb ötleteket dolgoznak ki, valósítanak meg.

Képek a Galériában.

Nézze meg ezt is:

Határsértők Gyulán és Nagykamaráson

A gyulai közúti határátkelőhelyen, egy kamion rakterében hat külföldi férfit találtak, Nagykamaráson pedig két határsértőt …