2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Szeged-Grosics – Sopron 0-0 (VIDEO)

A 10. Szeged-Grosics és a 11. Sopron is jobb annál, mint ahol jelenleg áll a tabellán, hangzott el az előzetes nyilatkozatok során, melyekből azt a következtetést lehetett levonni, hogy a soproniak nyílt, labdatartásra épülő támadójátékát a szokottnál több fiatalt bevető hazaiak gyors kontrákkal próbálják majd meg ellensúlyozni.

A Sopron kezdte támadóbb szellemben a találkozót, az első komolyabb lehetőség a 4. percben mégis a Szeged-Grosics előtt adódott. A jobb oldalon meginduló Szabó Péter jól továbbított, Oláh Gergő lövése viszont nem okozott gondot Halasi Péternek. A következő időszak helyzetei a vendégekhez kötődnek, tíz perc játék után Baracskai vállalkozott lövésre, a szögletből Rácz Barnabás fejelt Molnár F. kapus kezébe. Nem sokkal később Kapacina szabadrúgása találta meg Joveticet, akinek a fejese után Molnár F. nagyot vetődve védett.

Közel fél óra játék után a szorgos mezőnymunka mellett Zamostny Balázs lövését, majd a túloldalon Zádori Krisztián lövését jegyezhettük fel. A 37. percben kontrázott a Sopron, a vendégek támadói azonban nem tudták eredményesen befejezni az akciót. Nem sokkal a szünet előtt a hazaiak három fiatal játékosa, Pászka Lóránd, Zabari Dávid és Zádori Krisztián teremtett veszélyt a soproni kapunál, de ezt a próbálkozást sem kísérte siker.

Lendületesen kezdte a második félidőt a Szeged-Grosics, a szünetben csereként beálló Király Patrik Germán labdájából fél perc alatt gólt szerezhetett volna. Két perccel később Király adta be a szögletet, melyről Germán kevéssel maradt le. Közel egy óra játék után Pászka lövése hozott némi izgalmat, majd a túloldalon egy szöglet után Kapacina fejelt fölé. A félidő jelentős része sokkal inkább mezőnymunkát hozott, helyzetbe kevésszer kerültek a csapatok, igazán nagy lehetőség akkor sem adódott a felek előtt, egészen a 91. percig, amikor a Germánt szerelő Rácz Barnabás lőtt veszélyesen. Gól azonban nem született, így a végeredmény: Szeged 2011-Grosics Akadémia – Soproni Vasutas 0-0.

A Szeged-Grosics a következő fordulóban a még a bent maradásért harcoló Szolnok otthonába látogat, majd a csapat az utolsó gyulai meccsét június ötödikén, a Csákvár ellen játssza.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …