2024. április 19., péntek
FONTOS

A Harruckernben nyílt meg a szatócsbolt

Lehullott a nemzetiszínű szalag, látogatható a Boltmúzeum a „Süvegcukorhoz”. A jó évszázados tárgyakat bemutató tárlatot csütörtök délután nyitották meg a Harruckern középiskolában.

Az itt látható felvételek még 2012-ben, közel négy éve készültek, ekkor “tért haza”, vagyis került vissza Gyulára a szatócsbolt értékes berendezése. Akkor egy gyulavári raktárban mutatták be ezeket, és noha sorsukról hosszú időn át nem esett szó a nyilvánosság előtt, a háttérben szépen lassan restaurálták a tárgyakat, majd a Harruckern iskolával egyeztetve helyet is találtak ezeknek.

Volt ok tehát az ünneplésre, a hivatalos átadón Görgényi Ernő polgármester is utalt az előzményekre, Bonaparte Napoleont idézve: A gazdagság nem a kincsek birtoklásából áll, hanem azok kihasználásából.

A tárlat berendezésében fontos szerepet játszott a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. Az intézmény helyettes vezetője, Török Róbert elmondta, a kiállítás története 1983-ig nyúlik vissza, és Ábrahám György, az akkori élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat igazgatója kezdeményezte létrehozását. A múzeum is kivette részét a kiállítás tárgyainak bővítéséből, ők a kor ízlésének megfelelő faragott oszlopokkal díszített, 19. századi vegyeskereskedés-bútorzatát ajánlották fel.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …