2024. április 20., szombat
FONTOS

Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek szegedi találkozója

Szellemi tavaszvárás

Az Irgalmasság Szent Éve jegyében szerveztek találkozót a Kárpát-medencei egyetemi lelkészségek Szegeden. A háromszáz fiatal részvételével a megújult Dóm altemplomában szervezett rendezvény középpontjában a szellemi, lelki feltöltődés állt.

Február 5–7. között Szeged adott otthont a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozójának, a KELET-nek. A magyar nyelvterület római és görög katolikus egyetemi és főiskolai lelkészségei immár nyolcadik alkalommal találkoztak, és töltöttek együtt egy hétvégét. Szeged 2009-ben adott először otthont a KELET-nek, majd Esztergom, Sopron, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza és Budapest után tért vissza újra a találkozó a dél-alföldi városba. Az idei találkozó mottója: „Öltsétek tehát magatokra, mint Isten kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, és a szelídséget.”

– Ez még nem a kikelet, hanem csak a KELET, de meggyőződésem, hogy az ilyen összejövetelek komolyan hozzájárulnak ahhoz, hogy nemcsak a Kárpát-medencében, hanem Közép-Kelet Európában és tőlünk nyugatabbra is érződjön a hatásunk, és beköszöntsön a tavasz szellemi értelemben is – fogalmazott beszédében Kiss-Rigó László püspök a rendezvény megnyitóján.

– Azt szeretnénk, hogy ez a találkozó valóban a lelki felfrissülés, a töltekezés és a jókedv jegyében teljen el, és mindannyiunknak olyan tapasztalatot és örömet adjon, amelyet hasznosítani tudunk majd visszatérve saját közösségeinkbe – mondta felszólalásában Serfőző Levente szegedi egyetemi lelkész.

Marsi István, a Szegedi Tudományegyetem pedagógiai karának dékánja a nehézséggel küzdő hallgatóknak adott segítségnyújtás jelentőségét hangsúlyozta. Példaként emlékeztetett azokra az elkeseredett hallgatókra, akik azért keresik fel a tanárokat, mert maguktól nem képesek elérni kitűzött tanulmányi céljukat. Sok esetben ezek a fiatalok a tanárok mellett az egyetemi lelkészségtől kapnak lelki támogatást, muníciót, hogy megállják a helyüket a kihívások során.

A Gál Ferenc Főiskola rektora, Kozma Gábor kiemelte, hogy a KELET az első nagyobb rendezvény a megújított Dómban, ami azért nagy öröm számára, mert az altemplomot a szellemi és lelki megújulás terének szánta az egyházmegye. Majd Gál Ferencnek, a főiskola névadójának apostoli erényekről szóló gondolataival zárta beszédét: „Főleg abban kell kitűnni, ami a közösségi életet szolgálja. Gyakorolni kell a jóságot, az irgalmat, a szelídséget, a türelmet, megbocsátást és a szeretetet. Az indíték az, hogy Isten is megbocsátott nekünk, tehát a jósággal egymásnak is tartozunk. A közösség szellemi színvonalát szolgálja az, ha okosan és bölcsen tanítják egymást a hit igazságaira és az erkölcsi kötelességekre.”

 

Nézze meg ezt is:

10 éves a szegedi CsaládEgyetem

„A boldogság tanulható” Ezzel a mottóval indította el 2014 őszén a Szeged-Csanádi Egyházmegye CsaládKözPontja a CsaládEgyetem programot. A tíz …