2024. március 29., péntek
FONTOS

Változások a gyermekvédelem és a házi segítségnyújtás területén

Több jogszabályi változás is történt a gyermekvédelem és házi segítségnyújtás területén, ami komoly szervezeti átalakítást eredményezett.

Kiss Szabolcs intézményvezető a 3Témában emellett a területüket érintő korábbi ügyekről és az előttük álló fejlesztésekről beszélt.
Jelentős változás állt be a ház segítségnyújtás rendszerében, itt az ellátotti létszámot kellett csökkenteni, és komoly újítások jelentek meg a gyermekvédelem területén, amelynek értelmében járási szinten fel kellett állítani egy család és gyermekjóléti központot, településenként pedig család és gyermekjóléti szolgálatokat kellett létrehozni. Ez azt is jelentette, hogy a munkatársak korábban csak a gyermekvédelmi jelzőrendszer munkájában vettek részt, most már viszont a gondozásban is, Gyulán, Eleken és Kétegyházán. A vezetés egyik célja volt, hogy az intézmények közötti kommunikációt hatékonyabbá és gyorsabbá tegye.

Kiss Szabolcs a 3Témában elmondta még, a változások több területen is érintették a gyermekvédelmi jelzőrendszert, ami most már konkrét útmutatást ad a kompetenciákat és a szakmai feladatokat illetően.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …