2024. március 28., csütörtök
FONTOS

A nyár veszélyeire hívta fel a figyelmet a rendőrség

A nyári szünet beköszöntével több veszély leselkedik a gyermekekre. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a baleset és bűnmegelőzésről tartottak sajtótájékoztatót.

Nem véletlenül választotta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az Árpád fürdőt sajtótájékoztatója helyszínéül, ezekkel a témákkal kapcsolatban. Nagyon fontos, hogy a szülők felhívják  figyelmet a  közlekedési szabályokra, a járművezetők pedig fokozottan figyeljenek a forgalomban közlekedő gyerekekre. A másik veszélyforrás a strandokon vagy szabad vizeken való a fürdőzés, itt is lényeges, hogy csak a megengedett helyeken használják a vizeket a gyermekek, a megfelelő biztonsági intézkedések betartásával.

Békés megyében a rendőrség munkatársai az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több nyári táborban és rendezvényen tartanak majd baleset-megelőzési, bűnmegelőzési témájú előadásokat, foglalkozásokat.

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …