2025. április 23., szerda
FONTOS

Kormányos Józsefné a kastély 25 ezredik látogatója

Már tavaly szerette volna meglátogatni a kastélyt az a Kormányos Józsefné, akit így a látogatóközpont 25 ezredik vendégeként köszönthettek. A hölgyet nem akármilyen emlékek fűzik az épülethez, hiszen az ötvenes évek végén a cselédszárnyban lakott.

Az épületet bő három hónap alatt tekintették meg 25 ezren, vagyis nem túlzás azt állítani, óriási az érdeklődés a látogatóközpont iránt.

A vendégek között még mindig sok a gyulai. A kastély népszerűsége nagyrészt abban kereshető, hogy ez nem egy hagyományos múzeum, ahol az ember leginkább csak megnézi a bemutatott tárgyakat.

Kormányos Józsefné kerekesszékkel, a támogató szolgálat munkatársaival érkezett a teljesen akadálymentes épületbe.

A kastélyban egyébként egy különleges, könnyen kezelhető és kis helyen is fordulékony kerekesszék szolgálja a mozgásukban korlátozott embereket.

 

Nézze meg ezt is:

Telt házzal üzemel a húsvéti időszakban Gyula legnagyobb szálláshelye

  2025-ről eddig elmondható, hogy magas foglaltsággal üzemel Gyula legnagyobb szálláshelye. Boros Zoltán igazgató kiemelte, …