2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyulán találkozott az egyházmegye ifjúsága

Idén első alkalommal Gyulán rendezték meg a 13. egyházmegyei ifjúsági találkozót, amely az eddigi szeged melletti helyszínéről kilépve érkezett a fürdővárosba.

A résztvevők megtapasztalhatták, hogy mit jelent egy ilyen közösségben együtt lenni sporton, játékos vetélkedőkön és előadásokon keresztül.
Motorozásra is lehetőség volt az idén új helyszínen, Gyulán megrendezett egyházmegyei ifjúsági táborban. Eddig a szeged melletti Zöldfás adott otthont az eseménynek, amelyet a Szeged-Csanádi Egyházmegyei ifjúsága számára rendeztek meg, azzal a céllal, hogy a programokon keresztül közösségi élményt nyújtsanak számukra.

A foglalkozások nyolc csoportban zajlottak, szegedi önkéntes egyetemisták segítségével.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …