2021. április 13., kedd
FONTOS

Számos program a gyulai napközis táborban

A rugalmasság az egyik legnagyobb erénye az Implom iskolában szervezett nyári napközis tábornak.

Ide ugyanis nem kell előre jelentkezni és a nap bármely szakában vihetik gyermekeiket a szülők bármennyi időre, ahol a felügyelet mellett számos program várja a táborlakókat.

Hosszú évekre visszamenőleg rendezi meg a város azt a napközis tábort melynek idén is az Implom általános iskola ad otthont. Ez intézmény  minden szempontból ideális a gyerekek számára hiszen a sportolási lehetőségek mellett játékos vetélkedős és más szabadidős programok lebonyolítására is ideális. Emellett szervezet formában látogatnak el a táborlakók a kalandparkba, a várhoz vízibiciklizni, kisvonatos városnézésre is lehetőség lesz, vagy éppen a könyvtárat látogathatják meg. Ami nagyon fontos, hogy nem kell előre jelentkezni, bármikor bármennyi időre elvihetik a szülők a gyerekeket, ahol igazi közösségben érezhetik magukat.
A gyulai napközis tábor augusztus 19-ig tart.

Nézze meg ezt is:

Városi kitüntetések, idén átadó nélkül

A városi kitüntetések átadása hagyományainknak megfelelően március 15-én történik minden évben. Az idén ezt is …