Merre tovább Európa?

A muzulmán népvándorlás célkeresztjében

Több mint két esztendeje, hogy tanúi lehetünk az euró­pai történelem II. világháborút követő egyik legnagyobb kihívásának, a migrációnak. Milliók indultak el Közel-Keletről, Afrikából és Ázsiából Európa felé, vagy várakoznak menekülttáborokban. A közel-keleti fegyveres konfliktusok dacára a bevándorlók többsége gazdasági kivándorló és kevesebb a háború elöl menekülő sorsüldözött.

A tavaly nyáron kirobbant európai migránsválság legnagyobb politikai tanulsága az, hogy az Európai Unió vezető intézményei válságkezelésből és racionális döntéshozatalból megbuktak. Egy év távlatából már mérleg vonható, és az értékeléshez nagyon jó támpontot adnak olyan fejlemények, amelyek a józanul és hideg fejjel gondolkodók számára nem meglepők.

Amikor Angela Merkel német kancellár a migránsáradatra elégségesnek tartotta csak annyit mondani, hogy „megoldjuk”, és amikor még „a kerítés nem megoldás” szlogenjével söpörtek le minden ellenérvet, gondolta volna bárki is, hogy idén a macedón–görög határnál erőszakszervek által védett kerítést építenek?

A helyzetet súlyosbította, hogy egyes uniós politikusok önhatalmúlag felhívást intéztek a hotspotokban és egyéb átmeneti táborokban tengődő menekültekhez, hogy Európa korlátlan számban befogadja őket. Ez a felhatalmazás nélküli, senkivel előre nem egyeztetett felszólítás bátorítást jelentett számukra.

A migránsok jelentős része sajnos nem segítséget kereső menekült módjára viselkedett, hanem anonim módon, ellenőrizetlenül, országhatárokat illegálisan át­lépve árasztotta el Európát. Végső célállomásuk Német­ország volt.

Hosszú hónapok teltek el, míg az uniós hatalmak vezetői szakítottak a hatékony cselekvést helyettesítő ideo­lógiai maszlagokkal. S láss csodát: ma már Ausztria is védi határait, még az olasz oldalon is, és Norvégia lezárja Oroszországgal közös határát. Az Unió vezetői saját utópiáik és illúzióik csapdájába estek. Ebből kerítésépítésekkel, határzárakkal, kárt okozó alkukkal és más ötleteléssel próbálnak kikerülni.

A migránsválsághoz vezető és az azt elmélyítő csődpolitika maradványa a kötelező kvóta ötlete. Akik kitárták Európa kapuit a menekültáradat előtt, utólag úgy gondolták, hogy az ügy lerendezése az, hogy kvóta szerint szétosztják a bevándorlókat azokban az országokban is, akikkel előzőleg nem egyeztettek és nem kaptak felhatalmazást tőlük. A kötelező kvóta semmi mást nem szolgál, mint hogy az uniós vezető szervek, az Európai Bizottság csapást mérhessen a nemzetállami szuverenitásra. Teljesen lényegtelen, hogy Magyarországnak mennyire kevés migránst kellene befogadnia, ezret, ezerötszázat vagy kétezret, mert semmi garancia nincs arra, hogy Brüsszelben nem módosítják önhatalmúlag tízezerre vagy ötvenezerre, ha egyszer már megszerzik a jogot, hogy idegen állampolgárok befogadására kényszerítsenek tagállamokat.

Az, hogy a kötelező kvóta elfogadása valamiféle „európai” értékek szerinti „szolidaritás” lenne, olcsó ideoló­giai trükk, hiszen brutális pénzbüntetésben részesítenék azokat az országokat, amelyek azt elutasítják.

Ezután jogosan tehetjük fel a kérdést, milyen szolidaritás az, amit rákényszerítenek másokra, amit kikényszerítenek másoktól? Milyen erkölcsi normák és értékek alapján lehet megbüntetni valakit, aki bármilyen oknál fogva nem hajlandó kierőszakolt „szolidaritást” vállalni.

A kvóták bevezetése mellett Merkel másik „csoda­fegyvere” Törökország lett. Ahelyett, hogy a magyar kormány álláspontját az Unió magáévá tette volna a schengeni határok védelmével és a hotspotok észak-afrikai és közel-keleti létrehozásával, a német kancellár Törökországhoz fordult. Ezzel Erdogán elnököt zsarolási pozícióba emelte. Azaz a hamis liberális frazeológia helyett nem sikerült a valódi európai megoldást megtalálni.

Ki gondolta volna az Európai Unióba 2004-ben belépő országok polgárai közül, hogy alig több mint tíz évvel a csatlakozásunk után a Tibetből száműzött dalai láma szólítja fel Európa vezetőit és elsősorban a német vezetést, hogy: „Európa nem válhat arabbá!”

Tévesek azok a hivatalos német állítások, miszerint a német iparnak és egyes európai országok gazdaságának szüksége van arra a migráns tömegre, amely ma már a másfél milliót is megközelíti. A legutóbbi kutatások szerint az érkezettek, mintegy 66 százaléka kulturális analfabéta – azaz saját nyelvén sem tud írni és olvasni –, és ha emellett figyelembe vesszük, hogy az Európai Unió határain belül jelenleg 22 millió munkanélküli van, akkor szembesülhetünk ezen állítások tarthatatlanságával. A magyar kormányfő két évvel ezelőtt, amikor a munka­erő gondok szóba kerültek az unió­ban, hasztalanul ajánlotta a tagországok figyelmébe az európai cigányság 12 milliós tömegét, mint potenciális munkaerőforrást.

Martin Schulz, az Európai Parlament német szociál­demokrata elnöke abszurdnak és aljasnak nevezte a magyar kormány kvótarendszerről szóló népszavazási kezdeményezését, és egyben azt nyilatkozta, hogy Szeged egy „elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni”.

Schulz akaratlanul is leleplezte magát a migránsválság ideológiai alapon történő kezelésével. Nézetei szerint a magyar baloldalnak tárt karokkal kell várnia a migránsokat. A magyar baloldal felelőssége óriási, ki mellé áll a kvótákról szóló népszavazáson.

A kialakult helyzetben egyértelművé váltak a migránsokkal kapcsolatos szocializációs, életmódbeli és kulturális problémák. Áthidalhatatlan az a hitbéli különbség is, mely a zsidó-keresztény kultúrkörben élő felfogást, hitvallást elválasztja a mohamedán tanítástól. Az erre választ kereső liberális toposzok csak arra jók, hogy védtelenné tegyék az Európában élő keresztényeket és zsidóságot. Komoly figyelmeztetés a kontinensünkön felerősödő antiszemita atrocitások, a Svédországból és Franciaországból újra menekülni kényszerülő zsidó családok helyzete.

A magyar kormány álláspontja történelmi tapasztalatokon és a jelen tényein alapul, azon a crédón, mely a nemzeti függetlenség és önrendelkezés védelmén, valamint a keresztény értékrend tiszteletén alapul. Ha magunkat védjük, nemzeti és európai értékeinket védjük. A kettő egymástól elválaszthatatlan. Ezt az igazságot mindenki érti az Elbától és a Lajtától keletre.