2021. július 30., péntek
FONTOS

Az együttérzés hírvivői

Senki ne utazzon Szíriába! – figyelmeztet a magyar hatóság. Érthető: a háború, a kritikus közbiztonság, a sorozatos emberrablások rendkívüli veszélyt jelentenek.

Ám ha valaki jószolgálati küldetésre szánja el magát, nem lehet előtte akadály. Kiss-Rigó László püspök útnak indult, mert feladata volt: eljuttatni az egyházmegye híveinek adományát – és a szolidaritás-üzenetet – a rászorulóknak a háború sújtotta országba.

Két évezrede él Szíriában egy hitét és hagyományait szilárdan őrző keresztény közösség. Igaz, lélekszámuk már egy ideje csökkenést mutatott, de a háború előtt békében megvoltak más felekezetekkel. Azóta viszont – ahogy a térségben másutt is – mind több atrocitás éri őket, a fanatikus iszlamisták esküdt ellenségként tekintenek rájuk. Az emberáldozatot elszenvedő, veszélyeztetett közösség próbál túlélni. A mindennapjaikról kaphatott képet a szegedi főpásztor – két kiváló Szíria-szakértő segítségével: a geopolitikában tökéletesen jártas diplomatát, és az országot szintúgy jól ismerő, ott rendszeresen kutató régészt kérte föl útitársul.

A kezdetet egy eszmecsere jelentette. Kiss-Rigó László egyszer a szír válságról beszélgetett a „Pázmányos” egyetemi tanszékvezetővel, Major Balázzsal. A történész-régész, a Szíriában sikeres ásatásokat folytató magyar csapat vezetője a püspök figyelmét a tengervidéken élő keresztényekre hívta fel: az a közösség áldozatos humanitárius munkát végez a hitbéli társak és más vallású rászorulók körében is. Ekkor született meg a gondolat. A püspök a szír keresztény közösség számára gyűjtést hirdetett egyházmegyéjében. – Megdöbbentő volt – nyilatkozta később –, hogy felhívása után alig két hét alatt 11 millió forint gyűlt össze! A pénzt át akarta utaltatni, ám akkor a szír közösség vezetői arra kérték, hogy személyesen adja át, hiszen a jelenléte, a testvéri együttérzés kifejezése még a pénznél is többet jelent számukra…

Így indultak útnak a szeretetkövetek: a főpásztor, a régész, és egy rutinos diplomata, Budai János rendkívüli és meghatalmazott nagykövet. Róla csak a Jóisten tudja, hogy mikor térhet vissza az állomáshelyére. Amikor ugyanis a Damaszkuszban akkreditált diplomaták munkáját a körülmények lehetetlenné tették, a minisztérium a magyar nagykövetség tevékenységét – hasonlóan más országok gyakorlatához – 2012-ben átmenetileg felfüggesztette. Ám a nagykövet azóta is figyelemmel kíséri a szír helyzetet, és amikor csak teheti, nem hivatalos úton, magánemberként visszajár. A keresztényi segítség, az együttérzés a személyes küldetése.

– Megrendítően szép élmény volt ez az út – mondja –, ismét sok közvetlen tapasztalatot szereztem. Felemelő és megrázó pillanatokban volt részünk. Ami ezúttal is feltűnt: a szír emberek rendkívül fáradtak. Kimerültek, elegük van a háborúból. Az, hogy a szenvedést, a harcok következményeit valaki „élőben” láthatja, arra figyelmezteti őt, hogy mekkora értéke van a békének, a biztonságnak. A legszomorúbb azt tudni, hogy a gyerekekre, egész generációkra milyen hatással lesz ez a társadalmi kataklizma. A háború morális és pszichikai nyomása a legvédtelenebbeket, a gyerekeket és az asszonyokat sújtja leginkább. A szír embereknek, akik nap mint nap nélkülöznek, sokat jelentett az, hogy Magyarország a maga korlátozott lehetőségeivel is próbál segíteni. Vallási értelemben egy másik pólushoz tartozunk, de annál inkább értékelték ezt a nemes gesztust. Meghatottan fogadták, hogy a magyar hívők gondolnak a távolban élő szenvedőkre.

Kiss-Rigó László az út tapasztalatairól szólva elmondta: az ázsiai országban a több millió belső menekült minden csapás ellenére ragaszkodik szülőföldjéhez. A keresztény vezetők is arra biztatják híveiket, hogy tartsanak ki. Azokkal ellenétben, akik az országot elhagyják, a hűségesek vállalják a nehezét. Az ő helyzetük rendkívül kritikus: a Libanonban, Jordániában működő nemzetközi segélyszervezetnek igyekeznek istápolni az oda menekülőket, de a hazájukban maradt otthontalanok, az árvák, özvegyek, öregek jórészt csak magukra számíthatnak a bajban. Ennek ellenére – így tapasztalta a püspök, a nagykövet és a régész is – sokakban nő a dac, hogy otthon próbálja védeni házát, hazáját.

A harcoktól megkímélt térségekben a testvériség szép példái jelennek meg: a háborús területről menekülőkkel megosztják otthonukat és csekélyke javaikat, miközben maguk is csak kínlódnak a pénzromlás, a drágaság, a munkanélküliség miatt, és az élelemhiánytól a gyakori áramkimaradásig számos dolog nehezíti az életüket.

Kiss-Rigó László több közösségvezetővel folytatott megbeszélést az országot sújtó konfliktusról, a humanitárius helyzetről, a segítség lehetőségeiről – így Ahmed Bahreddín al-Hasszún szíriai főmuftival, a szunnita közösség vallási vezetőjével, Afram al-Malúlival, a szíriai ortodox keresztény egyház vikáriusával, Samuel Rizkkel, az ENSZ fejlesztési programjának szíriai igazgatójával és Mario Zenari vatikáni nun­cius­sal. Meglátogatta Kharab Maqiyya település maronita közösségét, és személyesen adta át egyházmegyéje híveinek adományát. A maroniták hat éve templomépítésbe fogtak, a végső munkák előtt azonban elfogyott a pénz. A szegedi főpásztor e dologban nem tehetett elhamarkodott ígéretet, de azonnal megfogalmazódott benne, hogy idehaza keresni fogja a segítség módját. Elhatározta azt is, megvizsgálja, hogy miként tudja az egyházmegye kibővíteni az ösztöndíjprogramját, amellyel évek óta segíti a hátrányos régiókból, így Szíriából is a szegedi egyetemre érkező diákokat. Mert – mint mondta – fontos a templom­építés, de legalább annyira fontos a szakemberpótlás a sebesültek tömegét ellátó, és közben orvoshiánnyal küzdő kórházakban. Ilyen feladat a tanult fők gyarapítása, hisz egyszer majd az ő vezetésükkel fogják tudni felépíteni a romba döntött országot.

Túlélésösztön: ezt példázza az az értékmentő régészeti munka is, amit Major Balázs vezetésével a magyar kutatók folytatnak Szíriában, vagy épp a maronita keresztény egyetemmel együttműködve Libanonban, és a kopt egyház felkérésére Egyiptomban. Tudásexport ez egyfelől, szellemi hídépítés másfelől nézvést. És azt is sugallja, hogy válságidőkben is gyakorolható a kultúrmisszió. Major doktor még gyerekként került ismeretségbe a Közel-Kelet kultúrájával, amikor orvos szüleivel Líbiába tarthatott, akik ott gyógyítottak. Az arab világ egykori és mai valósága – ahogy mondja – ég és föld. 2011 előtt megismert egy békés, jóravaló Szíriát rengeteg tehetséggel, az utcákon sok gyerekkel és mosolygós emberekkel, akik otthon képzelték el a jövőjüket; ma pedig lát egy szomorú világot, amelyben az infrastruktúra elpusztítása mellett még nagyobb tragédia a lelkekben végbement pusztítás. Volt egy ország, ahol a más-más etnikai, ideológiai, vallási csoportok békében éltek egymás mellett, s ez ma már csak nyomokban van meg. De éppen ez a mostani tapasztalat erősítette meg őt és útitársait abban, hogy mindent nem sikerült lerombolni, a bizalmat újjá lehet építeni. Ehhez járult hozzá a püspöki látogatás – nem is elsősorban a nagylelkű adománnyal, hanem annak kifejezésével, hogy vannak, akik nem feledkeznek meg róluk.

Kiss-Rigó László hazaérkezése után úgy nyilatkozott: a szíriai keresztények legfőbb kérése, hogy tudjon róluk a világ; ez segítheti őket, hogy megmaradhassanak hitük békéjében, otthon, a hazájukban. A mostani jószolgálati út eredménye éppen ez – a hírverés. Ám az sem közömbös, hogy a dél-alföldi katolikus közösség adománya hány rászorulón segíthet! Nem beszélve az együttérzés életerőt adó üzenetéről…

Nézze meg ezt is:

Osztoztak a gyászban a Covid áldozatainak hozzátartozói

Mécsesgyújtás és ima Covid-osztályokon tevékenykedett orvos és gyászfeldolgozó szakember is mesélt tapasztalatairól a Szent Dömötör …