2024. március 28., csütörtök
FONTOS

200 milliós fejlesztés várhat a gyulai könyvtárra

Kisebb fejlesztések mellett nagyobb volumenű beruházásokat is szeretne megvalósítani a városi könyvtár.

Dézsi János igazgató elmondta, az elképzeléseket már kidolgozták, a legfontosabb feladat most az lenne, hogy megszerezzék az ezekhez szükséges forrásokat.

A gyermekzenei könyvtár megújítása mellett a hasonló felnőtt részlegen is volna tennivaló. Az elavultnak számító műszaki eszközök cseréje mellett fontos feladatnak mutatkozik a jelentős bakelit lemez állomány digitalizációja. Az intézmény egyfajta közönség felé való nyitásaként is tekinthetünk a kert átalakításával kapcsolatos elképzelésekre, melyhez kapcsolódik a földszinti előadó terem funkcióváltása.

Ha minden a tervek szerint alakul, a több beruházás akár 200 millió forintos fejlesztést is jelenthet a bibliotéka számára. Ha ezek közül csak azok valósulnak meg, melyek a szolgáltatóbarátabbá válást segítik, akkor is 60-70 millió forinttal lehet számolni.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …