2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Ecsegfalván rendezték a megyei polgárőr napot

A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége az ecsegfalvi polgárőrséggel és Ecsegfalva község önkormányzatával közösen 2016. július 23-án, Ecsegfalván rendezték meg a megyei polgárőrök napját.

A XVI. Békés Megyei Polgárőr Napon Ecsegfalva polgármestere, Kovács Mária köszöntötte a megjelenteket, majd Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke üdvözölte a Békés megyei polgárőröket. Az elnök beszédében kiemelte, Békés megye egy jól működő megye, stabil polgárőr állománnyal, és a rendőrséggel való kiváló együttműködés eredményeképpen hatékonyan szolgálják a közrendet és a közbiztonságot. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Polyák Zsolt dandártábornok hangsúlyozta, hogy a rendőrség országszerte, így Békésben is számít stratégiai partnerére, a polgárőrségre. Elhangzott, hogy idén a rendőrök és a polgárőrök által közösen járőrszolgálatban eltöltött órák száma 20 000 órával emelkedett a tavalyi év hasonló időszakához képest. Emellett a polgárőr szervezetek saját tevékenységük megszervezésében is igen aktívak voltak, az elfogásokat tekintve pedig közel 40 esetben nyújtottak segítséget az intézkedő rendőröknek. A megyei rendőrfőkapitány kiemelte továbbá, hogy a rendőrség fontos célja a lakossággal a lehető legszorosabb kapcsolat kialakítása és fenntartása, hiszen így ismerhetők meg a leggyorsabban azokat a kérdések, jelenségek, melyek a közbiztonsággal kapcsolatosak és rendőri intézkedést igényelnek. Ebben a kapcsolattartásban, az információk továbbításában is nagy jelentősége van a polgárőrök közreműködésének.
A rendezvényen megjelent Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, aki szintén elismerően szólt a megyei polgárőrök munkájáról, és a közbiztonság fenntartásában nyújtott szerepvállalásukról.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Kovács Máriát, Ecsegfalva polgármesterét elismerésben részesítette a rendőrségnek és a polgárőrségnek nyújtott támogatásáért. Szintén elismeréseket adott át tizenkét polgárőr részére, akik az elmúlt időszakban kiemelkedően látták el szolgálatukat. Végül a megyei rendőrfőkapitány köszönetet mondott a Békés Megyei Polgárőr Szövetségnek, illetve a helyi szervezetek tagjainak, akik áldozatos munkájukkal érezhetően és bizonyíthatóan hozzájárulnak a lakosság szubjektív közbiztonság érzetének erősítéséhez, a közrend fenntartás

Nézze meg ezt is:

Jubileumi évvel ünnepelnek

  150 éves a Karolina A Karolina Iskola 2023-ban ünnepelte alapításának 150. évfordulóját, mely alkalomból jubileumi …